„Mindent tudok hát, drága herceg,
Tudom, mi sápadt s mi ragyog,
Tudom, hogy a férgek megesznek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.”

Francois Villon

„Mindent tudok hát, drága herceg,
Tudom, mi sápadt s mi ragyog,
Tudom, hogy a férgek megesznek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.”

Francois Villon

fotó: Vannai Judit

Egykor (nagyon régen) mint akkor mindenki más, én is szerettem volna fényképezni. Egész nyáron dolgoztam, hogy vehessek egy Zenitet, és izgatottan cipeltem magammal negatívjaimat a gimnázium fotószakkörébe. Ám végül mérnök lettem, és kis híján közgazdász, és e vágy — oly sok más egyébbel együtt — a „fontos” dolgok homályába veszett. Az idő pedig telt-múlt és egyre inkább hiányzott valami, ami ebben a nagy rohanásban, ha csak egy villanásnyira is, de megállíthatja azt.

Sok évvel később, a véletlen folytán egy vértesi kis faluban találkoztam Radisics Milánnal, aki a faluházban természetfotóit vetítette. Ámulatba ejtettek ezek a festőien szép képek, melyek egyáltalán nem hasonlítottak a magazinok fotóihoz. Elkezdtem hát olvasni és gyűjtögetni — aminek eredménye egy Nikon váz és néhány objektív lett — így, ha ma időm engedi és bakancsot húzok, a zsákomba már bekerül a fényképezőgép is.

Hogy megértsem azt a sok mindent, amiről olvastam, 2007 őszén beiratkoztam a FotoArt iskolába, aminek a rendszerezett tudáson kívül sok fotós barátot is köszönhetek. Sokat segített nekem a FotoArt XXVI. csapata, az a tizennyolc diák, akik nélkül valószínű, csak családi összejöveteleken fényképeznék ma is. Közülük Vannai Judit és Oláh István barátaimmal megálmodtuk az OPS-Expedition nevű csapatot, mellyel évekig szerveztünk fotós túrákat közeli és távoli vidékekre.

Mérnök vagyok, sok praktikus, működő, de csúnya dolgot készítek, így nagyon jólesik az a nyugalom, amit egy séta jelent egy ártéri erdőben, a fényképezés azonban ennél is több, alá kell merülni abban az erdőben, hogy megérezd a vadon szívdobbanását, hogy a képedet látva más is érezhesse ezt. Ez a legfontosabb útravaló, amit tőletek kaptam Forrásy Csaba, Nagy Gy. György, Vizúr János, amiért nagyon hálás vagyok. Ti tanítottatok meg arra is, hogy a szép mindenhol körülvesz bennünket, csupán meg kell látni, és ehhez nem kell sem drága technika, sem egzotikus, távoli vidék.

fotó: Vannai Judit

Egykor (nagyon régen) mint akkor mindenki más, én is szerettem volna fényképezni. Egész nyáron dolgoztam, hogy vehessek egy Zenitet, és izgatottan cipeltem magammal negatívjaimat a gimnázium fotószakkörébe. Ám végül mérnök lettem, és kis híján közgazdász, és e vágy — oly sok más egyébbel együtt — a „fontos” dolgok homályába veszett. Az idő pedig telt-múlt és egyre inkább hiányzott valami, ami ebben a nagy rohanásban, ha csak egy villanásnyira is, de megállíthatja azt.

Sok évvel később, a véletlen folytán egy vértesi kis faluban találkoztam Radisics Milánnal, aki a faluházban természetfotóit vetítette. Ámulatba ejtettek ezek a festőien szép képek, melyek egyáltalán nem hasonlítottak a magazinok fotóihoz. Elkezdtem hát olvasni és gyűjtögetni — aminek eredménye egy Nikon váz és néhány objektív lett — így, ha ma időm engedi és bakancsot húzok, a zsákomba már bekerül a fényképezőgép is.

Hogy megértsem azt a sok mindent, amiről olvastam, 2007 őszén beiratkoztam a FotoArt iskolába, aminek a rendszerezett tudáson kívül sok fotós barátot is köszönhetek. Sokat segített nekem a FotoArt XXVI. csapata, az a tizennyolc diák, akik nélkül valószínű, csak családi összejöveteleken fényképeznék ma is. Közülük Vannai Judit és Oláh István barátaimmal megálmodtuk az OPS-Expedition nevű csapatot, mellyel évekig szerveztünk fotós túrákat közeli és távoli vidékekre.

Mérnök vagyok, sok praktikus, működő, de csúnya dolgot készítek, így nagyon jólesik az a nyugalom, amit egy séta jelent egy ártéri erdőben, a fényképezés azonban ennél is több, alá kell merülni abban az erdőben, hogy megérezd a vadon szívdobbanását, hogy a képedet látva más is érezhesse ezt. Ez a legfontosabb útravaló, amit tőletek kaptam Forrásy Csaba, Nagy Gy. György, Vizúr János, amiért nagyon hálás vagyok. Ti tanítottatok meg arra is, hogy a szép mindenhol körülvesz bennünket, csupán meg kell látni, és ehhez nem kell sem drága technika, sem egzotikus, távoli vidék.