„Mindent tudok hát, drága herceg,
Tudom, mi sápadt s mi ragyog,
Tudom, hogy a férgek megesznek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.”
Francois Villon
„Mindent tudok hát, drága herceg,
Tudom, mi sápadt s mi ragyog,
Tudom, hogy a férgek megesznek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.”
Francois Villon
Egykor (nagyon régen) mint akkor mindenki más, én is szerettem volna fényképezni. Egész nyáron dolgoztam, hogy vehessek egy Zenitet, és izgatottan cipeltem magammal negatívjaimat a gimnázium fotószakkörébe. Ám végül mérnök lettem, és kis híján közgazdász, és e vágy — oly sok más egyébbel együtt — a „fontos” dolgok homályába veszett. Az idő pedig telt-múlt és egyre inkább hiányzott valami, ami ebben a nagy rohanásban, ha csak egy villanásnyira is, de megállíthatja azt.
Sok évvel később, a véletlen folytán egy vértesi kis faluban találkoztam Radisics Milánnal, aki a faluházban természetfotóit vetítette. Ámulatba ejtettek ezek a festőien szép képek, melyek egyáltalán nem hasonlítottak a magazinok fotóihoz. Elkezdtem hát olvasni és gyűjtögetni — aminek eredménye egy Nikon váz és néhány objektív lett — így, ha ma időm engedi és bakancsot húzok, a zsákomba már bekerül a fényképezőgép is.
Hogy megértsem azt a sok mindent, amiről olvastam, 2007 őszén beiratkoztam a FotoArt iskolába, aminek a rendszerezett tudáson kívül sok fotós barátot is köszönhetek. Sokat segített nekem a FotoArt XXVI. csapata, az a tizennyolc diák, akik nélkül valószínű, csak családi összejöveteleken fényképeznék ma is. Közülük Vannai Judit és Oláh István barátaimmal megálmodtuk az OPS-Expedition nevű csapatot, mellyel évekig szerveztünk fotós túrákat közeli és távoli vidékekre.
Mérnök vagyok, sok praktikus, működő, de csúnya dolgot készítek, így nagyon jólesik az a nyugalom, amit egy séta jelent egy ártéri erdőben, a fényképezés azonban ennél is több, alá kell merülni abban az erdőben, hogy megérezd a vadon szívdobbanását, hogy a képedet látva más is érezhesse ezt. Ez a legfontosabb útravaló, amit tőletek kaptam Forrásy Csaba, Nagy Gy. György, Vizúr János, amiért nagyon hálás vagyok. Ti tanítottatok meg arra is, hogy a szép mindenhol körülvesz bennünket, csupán meg kell látni, és ehhez nem kell sem drága technika, sem egzotikus, távoli vidék.
Egykor (nagyon régen) mint akkor mindenki más, én is szerettem volna fényképezni. Egész nyáron dolgoztam, hogy vehessek egy Zenitet, és izgatottan cipeltem magammal negatívjaimat a gimnázium fotószakkörébe. Ám végül mérnök lettem, és kis híján közgazdász, és e vágy — oly sok más egyébbel együtt — a „fontos” dolgok homályába veszett. Az idő pedig telt-múlt és egyre inkább hiányzott valami, ami ebben a nagy rohanásban, ha csak egy villanásnyira is, de megállíthatja azt.
Sok évvel később, a véletlen folytán egy vértesi kis faluban találkoztam Radisics Milánnal, aki a faluházban természetfotóit vetítette. Ámulatba ejtettek ezek a festőien szép képek, melyek egyáltalán nem hasonlítottak a magazinok fotóihoz. Elkezdtem hát olvasni és gyűjtögetni — aminek eredménye egy Nikon váz és néhány objektív lett — így, ha ma időm engedi és bakancsot húzok, a zsákomba már bekerül a fényképezőgép is.
Hogy megértsem azt a sok mindent, amiről olvastam, 2007 őszén beiratkoztam a FotoArt iskolába, aminek a rendszerezett tudáson kívül sok fotós barátot is köszönhetek. Sokat segített nekem a FotoArt XXVI. csapata, az a tizennyolc diák, akik nélkül valószínű, csak családi összejöveteleken fényképeznék ma is. Közülük Vannai Judit és Oláh István barátaimmal megálmodtuk az OPS-Expedition nevű csapatot, mellyel évekig szerveztünk fotós túrákat közeli és távoli vidékekre.
Mérnök vagyok, sok praktikus, működő, de csúnya dolgot készítek, így nagyon jólesik az a nyugalom, amit egy séta jelent egy ártéri erdőben, a fényképezés azonban ennél is több, alá kell merülni abban az erdőben, hogy megérezd a vadon szívdobbanását, hogy a képedet látva más is érezhesse ezt. Ez a legfontosabb útravaló, amit tőletek kaptam Forrásy Csaba, Nagy Gy. György, Vizúr János, amiért nagyon hálás vagyok. Ti tanítottatok meg arra is, hogy a szép mindenhol körülvesz bennünket, csupán meg kell látni, és ehhez nem kell sem drága technika, sem egzotikus, távoli vidék.